Kísértetek [2]

Én sokszor érzem, csöndben és magányban,

Hogy visszajárnak itt a szellemek,

Ám nem sötéten, bosszulón, borúsan,

De szelíden, mint alkonyati szellő

Májusban a rózsák felett.

Hisz ők túl vannak életen, halálon,

A kínon és a kéjen, mindenen,

A csillagok zenéjét értik ők már

S a gyűlölet felhőin túl vigyázza

Lépésüket az örök szerelem.

Ha néha néma könny szökik szemünkbe

És a szívünkbe szokatlan meleg,

Ha jót teszünk, ha szépet álmodunk itt,

Ők jártak nálunk, boldogan, fehéren

Az édes, bús kísértetek.