KISZAKADT, BÚS NÓTA

Fejük a kezükben,

Tempósan lépnek, hiszen katonák,

Csontváz-légiók az én álmaim,

Mégis menetelnek búsan tovább.

Néha, amiként most,

Kilép a sorból egy makacs legény,

De úgy sajog, úgy fáj, mért nem maradt

S megy ki nem dalolt, szép, régi helyén.

Minek e sok álom?

Minek egy-egy elbúsult katona?

Miért lótnak e csontváz-légiók?

Mikor majdnem biztos már a Soha.

Hát ez a vad Élet

Ilyen szörnyetegül nagy Akarat?

Halál-légióim élnek ma is

S egy-egy közülük néha kiszakad.

Kiszakadt, bús nóta,

Külön álmokból hitvány szökevény,

Tram-tram, menetelnek a többiek

S hogy sajnállak, te bánatos szegény.

De sajnálom mindet,

Siratom ezt a szép álom-hadat

S ki nem ilyen szörnyű Mát érdemel,

Siratom: én felséges Magamat.