Kitárod érező szived’...

Kitárod érező szived’;

De az enyim rosszul fizet.

Barátságod’ kinálgatod,

S én érte mit sem adhatok.

Nem mindig voltam ily szegény:

Gyülölködém, szeretkezém;

De jöttek hidegebb napok,

S minden virágom elfagyott.

Most társim őszi fellegek;

Nem látok csak borult eget.

Kialudtak villámai;

Szivárványát se bontja ki.

Ki egykor kővel megdobott,

Azzal ma már kezet fogok:

S kit szebb kor álmaimba szőtt,

Alig üdvözlöm márma őt.

Mások viszhangja lett szivem.

Más hangot nem lelsz mélyiben,

Igy viszhangozzák rom-falak,

A mit mások kiáltanak.

Mondj jó’jszakát és menj tovább,

Kerüld e bús sziv otthonát.

Ne zörgess rajta: puszta ház,

A hol te embert nem találsz.