KIZÖLDÜLT...

Kizöldült az erdő fája, leveles,

Akinek nincs, biztos tanyát ott keres,

Akit otthon vetett ággyal nem várnak:

Minden bokor szállást ad a betyárnak.

Harmatos fű feje alatt a vánkos,

Setétség a takaródzó, nem káros;

Három hadnagy üzte, nyomta nagy földön...

Alhatik már: kinek tetszik, hadd jőjön!

Paripája szabadon van, nem bánja,

Betyár-lónak nem kell béklyó, se pányva;

El se lopják, más gazdához se vágyik,

Éhen, szomjan szolgál egyet halálig.

Betyár legény, hejh beh puha a kezed!

A nyeregben keresed a kenyeret!

Nem jársz te ki takarásra, kepére,

Az orcádnak nem ég el a fehére!

Hortobágyon neked nő fel a csikó,

Ingyen adja a csapláros, ami jó;

Elszereted a menyecskét urátúl,

És vámot szedsz Tiszán innen, Tiszán túl!

Bekötnéd még, ha vón hová, a sárgát,

Tele raknád, ha vón mivel, a jászlát;

Egy kis tanyán meghuznád még magadat;

De senkid sincs, apád anyád megtagad!

Sürű bokor, leveles ág, magas fa,

Nem ér a szél, nem ázol meg alatta!

Nem hallasz ott madárszónál egyebet, -

De ez a ház csak őszig ád fedelet.

Elrongyollik a padlása, teteje,

Őszi eső, havas eső ver bele;

Oldalán az északi szél ki- s bebú...

Betyár szíve beh szomorú, szomorú!

Zúg a szélvész, fehér a föld határa,

Vesd fel magad gyors paripád hátára,

A szélvésszel fuss versenyt a világon,

Oda, ahol ember szeme ne lásson!