Klasszikus álmok...

Klasszikus álmok az én lelkem bús álmai: fáradt

gondolatom szeret ölteni hosszuredőzetü tógát.

Régi redőjü ruhában jöttök most is előmbe

halvány gondolatok, mint régi szüzek, kosarakkal

menve az istennő szentélye felé. Koszorútok

nedvtelen árva babér; s a peplosz drága szegélye

visszájára mutatja szinét, mint lázbeteg álma:

nem csoda, régi babér és több évezredes öltöny.

Mit hoztok ma szegények, a sárga fonott kosarakban?

Bort, tejet és mézet, hogy lenne áldozat abból,

áldozat az istennőnek, kit örökre imádtok,

halvány gondolatok, beteg, őrült, régi rajongók!

Ámde az istennő veletek nem gondol. Örökké

benn ül ezüst trónján és temploma drága hüsében

nézi az áthaladó nagy időket, nézi az ember

koldus-áldozatát s oltára busillatu füstjét.

Búbos, vaksi sisakja alól kiragyognak opállal

illesztett szemei - de a kéz és arc elefántcsont,

régi merev faragás, és öltönye vertarany öltöny.

Néma nyugodtsággal néz így és isteni arcán

régi mosoly, milyet kiidéztek régi müvészek

régi nemes kőből, vagy az ájtatos egykori festők

láttak a vászonra - titkos, bús, régi mosolygás.

Igy ül ezüst trónján és temploma drága hüsében

nézi az áthaladó nagy időket, nézi az ember

koldus-áldozatát s oltára busillatu füstjét

s meg sem rezzen a Győzelem ércmezü szobra kezében.