Kölcsön

Add egy órára kölcsön a szemed.

A nyugodt, tiszta pillantásodat,

Mely felitatja ezt az őszi pompát:

A barnát, bronzot, bíbort, aranyat,

S hatalmat ad a táj fölött Neked.

Add egy órára kölcsön a szemed.

Hisz’ látok én is: bronzot, aranyat,

És a kék eget örök hátterül.

De más e látás. Az én két szememre

Mindíg valami kis fátyol terül.

Ha tágra nyílik ámuló szemem

Függönyt engednek elé hirtelen

Surranó kicsi gondolat-koboldok.

Jaj, nekem nem jelennek meg soha

Felséges önnönmagukban a dolgok.

Neked adatott szemtől-szembe látni.

Te látod őket úgy, függetlenül

Mindentől, Testvér - tenmagadtól is.

Milyen lehet a te szemed belül?

Ahogy a világra most ráderül:

A világ nézi vele önmagát.

Ó, ha csak egy órára megszerezném

A szemed titokzatos alkatát!

Csak most, addig, amíg lemegy a nap,

S a fák tetejét glóriába vonja.

- Micsoda százszoros dicsfény-sugárt

Jelenthet a Te szemednek e pompa! -

Csak most, addig, amíg lemegy a nap

S magával rántja égő szemfedőjét,

Hogy néma árnyak égre-földre szőjék

A csillaghímes mély feketeséget.

Csak addig add a szemedet nekem.

Azután Testvér - visszaadom Néked.