Kolduló énekek

A dalaim úgy mennek most feléd,

mint sírdogáló, sápadt gyermekek.

Mind vérszegény, rongyos, sovány, beteg.

Az egyik félve nyitja rád szemét,

a másik a szoknyád mögé buvik,

s lábadhoz ejti bús koszoruit.

Csak őt nem látni. A szeme ragyog -

kilenc éjjel sírt - ő a legszegényebb,

és a sok árva közt a legnagyobb.

Sápadt kezébe bíbor rózsaág.

Koldulni nem mer tőled, ám te érted,

reáhajolsz, s megcsókolod haját.