KÖLTÉSZETEM

Költészetem: úgy sétálok veled

a bús völgyek és bús dombok felett,

mint aki maga se tudja, kivel jár...

Hol dús karodba öltöm a karom,

hol fátylaiddal szívem takarom,

hol úgy figyellek, mint rabot a foglár...

Arcodnak minden izmát ismerem,

mégis a legforróbb titok nekem -

jaj, szerelem ez, jaj, ez féltékenység!

Ami szép benned: fellobogtatom,

hogy száz szépséggé váljék a napon,

hogy mások is, hogy mások is szeressék...

Amit te súgsz, oly mélyen hallom azt,

mint a legfénylőbb, mennyei vigaszt;

sem ébren lenni, sem aludni nem hagy...

Költészetem, ragyogó szőke lány,

senki sem tudja, magam sem talán:

törvénytelen lányom, vagy kedvesem vagy?