Költők, barátim...

Költők, barátim, merre, merre éltek,

Szeretném megszorítni kezetek,

A régi, régi, szép napokra kérlek,

Csak legalább egy sort üzenjetek!

Együtt indultunk a költői hegyre,

Lelkes, bolondos és dalos csapat,

Énekre hangolt bú és balszerencse

És mentünk felhők, csillagok alatt.

Jó Kosztolányi, a kedves Szabadkán,

A kertben, egykor, ó emlékszel-e,

Piros borok közt és zöld lombok alján,

Hallgattuk, mit zeng a tücsökzene.

A magyar ég oly szelíden borult ránk,

Mint édesanya arca altatón

S elringatott a magyar szomorúság,

Mint ladikot a hullám tiszta tón.

Babits Mihály, a Vitéz utca sarkán

Hiába nézek én egy ablakot,

Te messze mentél és ideges, halvány

Arcodnak fénye rám rég nem ragyog.

Ama fekete, fekete világról

Mikor hallgattam furcsa éneked,

Nem gondoltam, hogy a jövőnkbe látott

Nagyon sötét és álmodó szemed.

Kedves Karinthy, mért nem jősz le hozzám,

Nevettetőn, hogy könnyezzek bele?

Ady Endre - a távol azúrország

Hol vár reánk? Én is siessek-e?

Talán egy-két verses bút elsírok még,

Reménytelen egy-két nőt szeretek,

Talán megérem, hogy lesz itt honom még,

Költők, barátim, ó feleljetek!