„KÖLTŐNK ÉS KORA”

Ime, itt a költeményem.

Ez a második sora.

K betűkkel szól keményen

címe: „Költőnk és Kora”.

Ugy szállong a semmi benne,

mintha valaminek lenne

a pora...

Ugy szállong a semmi benne,

mint valami: a világ

a táguló űrben lengve

jövőjének nekivág;

ahogy zúg a lomb, a tenger,

ahogy vonítanak éjjel

a kutyák...

Én a széken, az a földön

és a Föld a Nap alatt,

a naprendszer meg a börtön

csillagzatokkal halad -

mindenség a semmiségbe’,

mint fordítva, bennem épp e

gondolat...

Űr a lelkem. Az anyához,

a nagy Űrhöz szállna, fönn.

Mint léggömböt kosarához,

a testemhez kötözöm.

Nem való ez, nem is álom,

ugy nevezik, szublimálom

ösztönöm...

Jöjj barátom, jöjj és nézz szét.

E világban dolgozol

s benned dolgozik a részvét.

Hiába hazudozol.

Hadd most azt el, hadd most ezt el.

Nézd ez esti fényt az esttel

mint oszol...

Piros vérben áll a tarló

s ameddig a lanka nyúl,

kéken alvad. Sír az apró

gyenge gyep és lekonyúl.

Lágyan ülnek ki a boldog

halmokon a hullafoltok.

Alkonyúl.