KÖLTÖZÉS ÁTOK-VÁROSBÓL

Nekropoliszban zene zendült

Egy süket, őszi napon.

Én már meghaltam akkor régen

S feküdtem vörös ravatalon.

Sírt az ajtóm. Csöndben belépett

Valaki és nevetett,

Valaki, kiért sokat sírtam

S akit halottan is szeretek.

Megsimogatta sárga arcom

És kacagott, kacagott:

»Fény-emberem, idekerültél?

Csúf Budapest a ravatalod?«

»Hát nem emlékszel már a fényre,

Mely déli sírokra száll?

Itt Budapesten csúf az élet

S ezerszer csúfabb a halál.«

»Gyere innen Átok-városból,

Gyere, halottam, velem,

Itt nem lehet szépet álmodni,

Itt nincsen könnyes, nagy szerelem.«

És kezeim puhán megfogta

És kacagott, kacagott

S azóta déli temetőbe

Készül egy szegény halott, halott.