Komárom, február 16. 1798

Kilenc szép asszonykák leszálltak magáról

Az ártatlan öröm paradicsomáról,

Hol az örökké-zőld borostyános megett

Szíjják a szép lelkek a boldogabb eget,

Hol őket az édes andalgás rengeti,

Vélek az életnek gondját felejteti,

Hol a gyönyörködés lakik, a bőlcsesség,

Csak itt lévén eme kettő közt egyesség,

Hol a köz-szeretet és a csendes béke

Szállásává leve e helynek környéke,

Hol te, nagylelkű Pope! a gyenge Gessnerrel

Egy célra két úton sietsz az emberrel,

Hol én is a büszke világtól megvetve

S belső érdememmel megelégíttetve

Tőltöm ifjúságom legszebb esztendeit,

Hogy megfűszerezzem a vénség ideit.

E boldog környékről jőni látszatának

A kilenc asszonykák a kettős Dunának,

Hárfákkal jövének s inneplő sereggel,

Hogy a tizediket megtiszteljék reggel,

Meghallván lantjokon e szót: Juliánna!

Azonnal így kezdék kiáltni utána:

„Várjatok meg, áldott angyalok, várjatok,

Én is Komáromba mégyek utánatok,

Lantos tábortokba végyetek engem is,

Juliánna kedves név énelőttem is.”

E szómra megállván, közéjök férkeztem,

S ímé, vélek együtt hozzád elérkeztem,

Itt vagyok, engem látsz: de ők, mint istenek,

Testi szemeidbe néked nem ötlenek.

Elmondhatnám, amit éneklenek ezek,

De mint kis énekes, vélek nem érkezek.

Szedhetnék magam is versbe áldásokat,

De te már előre képzelhetd azokat. -

Én is azt kívánom, amit más kívánna:

Éljen sok szép boldog időt Juliánna.