KOMP A DRÁVÁN

A légrádi határban úszik egy komp,

- a Dráva kimosta a révet -

a lánca csörög, a csigája meg kong:

így úszott át majd ezer évet.

Nincs egy utasa. Már korhadozó

alatta a két fekete csónak.

Valaha engem hozott ide

nagymessziről bús dalolónak.

Akkor a Dráva virágban állt

s örömben a horvát parasztok.

S én álltam a kompon, amely tovavitt

mint szellő a szőke harasztot.

Almaarcu sok horvát leány,

ezerráncú fehér rokolyában,

a kompot virággal dobálta tele

s megálltunk a vad, sebes árban.

Kiszálltam. A kompot sok apró tutaj

a parttól nagymesszire űzte...

S azóta mély gyász fátyola szállt

a sok-sok fehérhaju fűzre.

Siratják az ifjú vizi jövevényt,

aki közéjük jöttem el: engem,

mert pénzes apáknak koldusaként

én a bánatom dalokba zengem...

... A légrádi határban úszik egy komp,

mint én, olyan halottan és árván.

Méla harangja sikongatva kong:

engem harangoz ki a Dráván.