Könnyek koldusa

Én voltam egykor szent edény.

A fájdalom lakott szivemben,

s a boldogok

poétának neveztek engem.

Mostan vagyok koldus, szegény,

mert elveszett, mi az enyém volt.

S a könny, a könny

a nagyvilágra szerteszétfolyt.

Zokognak a föld kerekén,

mindenki sír, mindenki költő,

vak jajgató,

fájdalmát az égig üvöltő.

De legnagyobb jaj az enyém,

ki állok itt e bús özönben,

sírók között,

s nincs semmi búm és semmi könnyem.