Könnyelműség varázsa

Látom, mily közelről les ránk az enyészet

És szívünk világa mily múló, mi röpke,

Ah, de véled élni-halni int a végzet,

S játszom és enyelgek, mint kertén a lepke.

Látom, délibáb, nem forrás, ami bíztat,

Hasztalan epeszt el e szív szörnyű szomja -

Haldokló szerelmed csak csillámot adhat

S én mégis követlek, lányka, a vadonba.

Ing a föld alattam, dördűl a tűzakna,

S intő szózatának a fülem bezárom.

Ott rakok tanyát - és hogy nyugodt alapja

Egy virágszőnyeg lesz - gyermekész, de várom.

Fákat ültetek, mint hittel ültet az agg,

Melyek enyhe árnya nem fölötte leng majd.

A jelennek élvét hordom áldozatnak

Egy lidércért, melyet szűm a jövőben hajt.

Ó, szent könnyelműség - lelkünk bűvirága,

Illatot lehelsz, hol megdöbben, ki számol -

Mosolyogva mondod: hős élted kis ára

A borostyánnak, mely zöldel a halálból.

Ó, szent könnyelműség, legdrágább ajándok,

Melyet külde Isten a föld emberének -

Egyedül te vagy, mi mindenen sugároz,

Mindenen végigzeng, mint túlföldi ének.

S míg minden ember itt egy-egy elítélt,

Hogy mégis mosolyghat, te tanítod őtet,

S egy nyáréji álom, hogy szívemben is kélt

Lujzáról, azért is hála, hála néked!