Könnyű dalt szeretnék irni a kedveshez

Hol vannak a régi könnyü dalok,

Szalagok, volant, csokor, fodor

lengése hajad lengéseihez

és ékszerednek fénye szemed

villogásához: durva dísz.

Táncod méltó, hogy utána dalok

szalagja lobogjon, tíz meg tíz.

Hol vannak a régi könnyü dalok

fürtödbe fonni, ruhád köré

csokrozni, fényleni homlokodon

és rímek forró csókjaival

körüllehelni, hogy ne fázz,

hogy melegítsen csók a hideg

évszázakon át is, száz meg száz?

Hol vannak a régi könnyü dalok,

Tán a szél vitte el őket, a szél,

mint virágpelyhet, a gaz közé,

vagy a villám lobbantotta föl,

mely oly sűrűn gyúlt s oly közel!

Vagy súllyá itta szárnyaikat

a könny, a könny, ezer meg ezer!

Hol vannak a régi könnyü dalok?

Óh, könnyesek ők már és nehezek

s mind mélyen a lélek sejtjeibe

szívódva, némán él s vele hal:

nem lobogó, nem villanó -

lásd, lelkem könnyes sejtje dalol

téged, millió meg millió!