KÖNTÖSÖK

Remegni kell a vérsötét

Gyökérző Bánat köntösét

S tisztelni kell, ki hordja Ember

És ebfoggal nem tépi szét.

Csalán s tövisből jólszövött

És nem libeg a test fölött,

Tapad, szorul, ölel, fujt és mar,

Az emberrel szint’ összenőtt.

És néha egyszerű, poros

És néha meg rózsás-piros

És néha szemszinű, meg barna,

De mindig egyformán szoros.

És néha pókhálós, avas

És néha súlyos, mint a vas

És néha meg aranyszegélyű

S csillog, mint messzi kék havas.

Rettegni kell a vérsötét

Gyökérző Bánat köntösét

S tisztelni kell, ki hordja Ember

És ebfoggal nem tépi szét.

Ki fölvette, azon marad

És benne jár és nem szabad.

Elhordja egész életén át,

Míg teljesen szét nem szakad.