Kónyinak [1]

Elhagytam már Budát lármás piacával,

Mellybe Pallás lakik Muzsák udvarával;

Komáromba jöttem Zefir futásával,

Hol egy szüz mosolyog Márs koszorujával.

Itt fekszem Muzsáim kegyes karjaira,

Itt nézek a tünő világ játékira; -

Itt tekéntek Cyprus tündér partyaira,

Hol Dámon felelget Lisis jajjaira.

Elmegyek azután Duna mellyékére;

Neptunust látom ott dőlni könyökére,

S mintha emlékezne Trója veszélyére,

Mosolyog s kegyesség ül ráncos képére

Az hajók csendessen usszák uttyaikat,

Messzéről köszöntvén füstös partyaikat,

S kirakván a révbe gondos javaikat,

Vig áldozatokkal töltik oltárokat.-

Igy vitte régenten Áthénás kincseit,

Igy Phoenix arannyal gazdag erszényeit;

Igy küldözi most is napkelet gyöngyeit,

Mellyel kápráztattya világ gyermekeit.

Jőjj velem, barátom, Diogen házában,

Nevessük ott Sándort kevély táborában,

S megfontolván mindent világ piacában,

Mondgyuk, hogy mulandó s semmiség magában.