Korán ébredtem

Korán ébredtem. Ablakom még

ki nem nyitotta a szemét,

s a Csönd nem hagyta abba a zenét,

örök zenéjét, melyet minden éjjel

elkezd és folytat, míg a durva ember

ki nem üti kezéből hegedűjét.

Egy vékony résből a falon

fény ömlik egy kis vonalon.

Alálebegnek a fogasról

ruháim mint kisértetek.

kisértetei nappali-magamnak,

a rabnak, rútnak, gondolattalannak,

amaz ügyetlen öklözőnek,

kit gyűlölök, ki majd föltámad,

s elfoglalja helyem e testben.

Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,

ágyam, te különös vacok,

akit nem szőttelek magamnak,

mint fészkét a madár,

de enyém lettél szolgaságban,

te jó, te jó, te ölelő,

meleg és messze és magányos...