Kossuth-szobor

Alföld porában, kisváros sarában

A napban és a hóban nyugton áll,

Némán is harsog és nem bántja lárma,

Sem a tömeg, mely gyűlöl vagy csodál.

Az emberek alatta rendre járnak

S elmennek mind a temetőbe ki.

Ő áll, fölötte minden változásnak

S az évek adnak patinát neki!

Olykor felejtik és közöny fogadja,

Már meg se látják s a vásári zajba

Nem hallják túlvilági szózatát.

Ő vár nyugodtan, messze, messze nézve

Örök dicsőség nagy, mély tengerére

S leint karjával balsorsot, halált!