KÖVEK

Öreg kövek, ne haragudjatok,

Ha taposlak, hiszen tinálatok

Nagyobb és mozgóbb taposó vagyok.

Szólok hozzátok, vén testvéreim,

Mozgóbb, nagyobb taposó tapos engem

S nem szól, csak jár az emberköveken,

Nem szól, nem szól, vagy jelekben beszél

És tán ti vagytok súlyos szavai?

Ó, némák, meg nem értlek titeket sem!

Miért van kő, ha nem lesz épületté?

Hát nem segít a jaj s az allelúja?

Se hit? se malter? se Krisztushabarcs?

Széthullt az ember millió darabra,

Mint esőben a vályogkalyiba.

És hol van az erős, terméskő-ember,

Kit nem tapos fájóra semmi láb?

Ó, borzalmas így: útfelen heverni,

Ha bennünket nem épit városokká

Gránithalmokba semmi épitő.

Hiszen kölyökkorában az időnek

Egymást-karoló barlanghegyek voltunk,

Hol békesség és szeretet lakott.

Széjjeltördelt a bölcseség s a bomba,

Szétbomlasztott a gejzirlábu vér

S nyomoruságos könnyekbe merülve

Száz megváltó agy forr már, mint a mész,

Hogy értelmes várossá magasodjunk,

Mert most minden s egyetlen értelmünk

Az úton heverő kövek fájdalma,

Mely porban és piszokban taposódva

Templomtorony kupolájába vágyik!