KRÓNIKÁS ÉNEK 1918-BÓL

Iszonyú dolgok mostan történűlnek,

Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,

Bűnösök és jók egyként keserűlnek

S ember hitei kivált meggyöngűlnek.

Ember hajléki már rég nem épűlnek,

Szívek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek,

Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek,

Ha ő szivükben hív érzések fűlnek.

Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek,

Jaj, hogy mindenek igába görnyűlnek,

Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek

S mégis idegen pokol lángján sűlnek.

Itt most vér-folyók partból kitérűlnek,

Itt most már minden leendők gyérűlnek,

Itt régi átkok mélyesre mélyűlnek:

Jaj, mik készűlnek, jaj, mik is készűlnek?

Hegedűs fickók többet hegedűlnek,

Olcsó cécókon ezerek vegyűlnek,

Rút zsivány-arcok ékesre derűlnek

S ijjedt szelidek szökve menekűlnek.

Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek,

Emberségesek igen megréműlnek,

Ifjak kik voltak, hoppra megvénűlnek

S a Föld lakói dög-halmokba dűlnek.

Bús kedvű anyák keservesen szűlnek,

Labdázó fiúk halálba merűlnek,

Ős, szép kemencék sorjukba elhűlnek

S kedvelt szűzeink uccára kerűlnek.

S szegény emberek mégsem csömörűlnek,

Buták, fáradtak és néha örűlnek,

Szegény emberek mindent kitörűlnek

Emlékeikből, mert csak ölnek, ölnek.

Szegény emberek ölnek és csak ölnek

S láz-álmaikban boldogan békűlnek

S reggelre kelvén megint megdühűlnek,

Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek.

Halál-mezőkön bitófák épűlnek,

Nagy tetejükre kövér varjak űlnek,

Unják a hullát, el- s vissza-röpűlnek,

De az emberek meg nem csömörűlnek.