Krúdy Gyulának

Gordonkahangján sírvavigadásnak

Mesélsz nekünk igaz magyar mesét,

Hogy megszépül szavadra mind a bánat

S tündéri távlat lesz a messzeség.

Mágus szemeddel múltból feligézed

Az elporlott víg gavallérokat

És mosolyognak újra régi szépek,

Kiket már csöndes, vén őskert fogad.

A te szavadra, édes bús szavadra

Sírjából támad a vörös apát

És fölharsog holt magyarok haragja

És újra zúg az ősi, szittya vád.

Te símogatod hangod bársonyával

Megint életre Zoltánkát, szegényt

És Júliát, selyemben és topánban

S magyar múltunk sok bús kísértetét.

Mesélj, mesélj, duruzsolj és dörömbölj,

Magyar szemöldökfánál magasabb,

Mesédre hadd csituljon és örüljön

A magyar árva, aki csonka, rab.

Gordonkahangján sírvavigadásnak

Csak mondj tovább igaz magyar mesét,

Így vége lesz tán majd az éjszakának

S hajnalra pirkad majd e szürkeség!