KUKORICAHAJ

Szeptember szőkesége száll

a kaszált, sima réten;

a szőkeség, a szőkeség

lett sorsom, jaj, be régen...

A szőke kazlak illata

s a hajadé, te áldott!...

A szőke haj, a szőke vont

szivemre szőke pántot...

Így, őszi dalba, szőkeszín

szavakkal szövi szívem

a szőkeségnek mámorát,

mely átrobog a szíven...

Mely átrobog a szívemen

s megszőkít minden rútat...

a bánatot... a sebeket...

s tehozzádig az útat...

A kaszált, sima réteken

oly szőke, szőke csend van.

S szívemben is szeptemberi

és szőke, szőke rend van

A dűlőn kukorica-kert,

a fejek széjjelnyílnak, -

te szőke kukoricahaj,

téged is megsimítlak...