KÜLDÖM A FRIGY-LÁDÁT

Szivem küldöm, ez ó frigy-ládát

S kivánok harcos, jó napot.

Véreim, ti dübörgő ezrek,

Tagadjatok meg, mégis-mégis

Én a tiétek vagyok.

Kötésünket a Sors akarta,

Nem érdem, nem bűn, nem erény,

Nem szükség, de nem is ravaszság:

Helóta nép, helóta költő,

Találkoztunk, ti meg én.

Bennünk nagyságos erők várnak,

Hogy életre ébredjenek,

Bennünk egy szép ország rejtőzik,

Mint gím a fekete csalitban

S leskődnek a vérebek.

Ha nem láttok testvéreteknek,

Megsokasodnak a redők

Bús homlokomon és lelkem táján,

De még mindig ifjan állok meg

Bősz Júdásaim előtt.

Még csak mártir-fényt sem akartam,

Csak amiről a Sors tehet:

Odaadni magamtól, szépen,

Ezt a nem kért, kicsúfolt semmit,

Forradalmas lelkemet.

Tietek vagyok, mindegy most már,

Hogy nem kellek, vagy kellek-e.

Egy a Napunk gyönyörű égen.

Jaj, hogy elfed e Naptól néha

A gonoszság fellege.