KÜLVÁROS

Bólong az esti ború. Köd. Hat már az óra.

Külvárosi ucca. A sár rongyos cipőkre tapad.

Itt-ott pislog a gáz börtönszagu, ócska világa -

s egy-egy szégyenkező és avittas boltkirakat.

Gyér itt a járókelő. Az is fázva, sietve, ha cammog;

térdig csap föl reá a sűrű folyadék, a lucsok.

Csöndben, mintha nem is vón élő görnyedt alakja,

veti-hányja magába: be fogynak a sovány garasok...

Amodébb gazdátlan kutya reszket, farka behúzva;

áll, falatot szimatolva, vagy a sintér kocsiját.

Érzi ma már, hogy a csontot nem dobják akármilyen ebnek -

ember is megbecsüli mai nap az ilyen vacsorát.

Kocsma is van, lapulón, feketén ott a sarkon,

amolyan spelunka, lebuj, nem mulatásra való.

Rongyos kabátu leány borzasan lép ki az ajtón,

mögötte a rendőr vigyáz s bíztatja rekedten: aló!...

Kétsort szomorú és törpe, dőltfalú házak,

mögöttük a béna robot hortyogja időtlen dalát...

Ki tudja, talán egy hírhedt betörő rejtezik itten,

vagy tán a lángeszű vátesz, ki jő és megmenti korát...