Künn a sárgára pörkölt nyári kertben

Künn a sárgára pörkölt nyári kertben

a nap tűzzáporától összeverten

haldoklanak a sápadt rózsafák.

Sóhajtva várjuk mind az éjszakát.

Az elsötétített szobába bent

jár a varrógép... Tikkadt, tompa csend.

Az ablakokban kókadó virág,

az üvegen szivárvány-karikák.

Ebédutáni részeg nyugalom:

csupán az óra kattog a falon,

s a piroscsíkos függönyökön által

beárad a nap tompitott tüze,

s egybeolvad a lágy félhomállyal.

De folyosónk oly hűvös és üde,

akár a mély, sötétlő pince lenn.

A ház emészt pihenve, nesztelen,

öreganyó a zöld zsöllyébe dűl,

könyvet, kötést hamar a sutba dob,

pillája csuklik és elszenderűl.

Dongók zümmögnek néki altatót.

Az asztalon ott a feketekávé.

Egypár kenyérhéj, pár borosüveg,

friss körték, dinnyék, hamvasbélüek,

s egy régi pápaszem. Öreganyáé.

Kutyánk nyelvelve a márványra dőlt.

Csönd.

A légyfogóink hangosan zenélnek.

Néhány ügyetlen légy mindjárt becseppen

s bután evickél a csípős ecetben.

A konyhában sugárzó rézedények,

szines papírcsipkék és álmos élet,

nagy serpenyők, fényes mozsártörők,

a jég között mázas tejesköcsög.

Két óra. Már nem mozdul semmisem.

Minden pihen.