KURUTTYÓ

„Hogy fejedre pusztaságot hozzon

Isten átka, csalfa, bűnös asszony!

Aki által oly sötét gyalázat

Vonta éjbe a Kuruttyóházat.

Hittem asszony esküvő szavának,

De hiszek már inkább karcsu nádnak,

Hogy kerengő forgószél viharja

Lenge szálát földre nem csavarja.

Szűzeséged a manó elhordta,

Nem köllesz már, hűtelen rosz borda!

Nem köllesz, maradj magadra, s engem -

Vagy látsz többé vagy sem életemben.”

Dörg Kuruttyó s üllőt, kalapácsot

És szöget, mit izzadván kovácsolt,

Hány a sátor minden szögletébe,

S nagy szitokkal ajakán kilépe.

Útnak indul, úgy ragadja lába,

Hogy fejér ló sem jutna nyomába.

Sír az asszony, a szegény ártatlan,

Messze a férj bujdos már távolban.

Barna csapszékben Kuruttyó

Űl sötéten,

Űzni vágyván szíve kínját,

Bor kezében.

S korty után korty, haj, de kínja

Végtelen hív,

Semmikép sem szabadulhat

Tőle a szív.

S jő toborzó víg legények

Cifra serge,

S énekelnek sarkantyújok

Összeverve:

„Jöszte, pajtás, közénk, csapj föl

Katonának,

Szép szolgálni a királynak

És hazának.

Életünk vidor, mosolygó

Szép halálunk,

Ha riadtán trombitának

Harcra szállunk.

Itt a markunk, csapj belé, jer

Katonának,

Szép szolgálni a királynak

És hazának!”

S űzi ének, tánc Kuruttyó

Nagy bánatját.

A garadra önt néhányszor,

S - parolát ád.

Zajos órák mámora

Hogyha széjjellebben,

Dúl a régi fájdalom

Annál dühösebben.

Nyugszik a tánc, hallgat a vig zeneszó,

És buvában újra sorvad Kuruttyó.

Tarka, foltos fegyvere

Rajt virít a rozsda,

S fényesítni oly nehéz

Az istenátkozta.

„Hej, jobb volna most koholni vasszeget,

Vagy heverve nyujtózkodni zug megett.”

Nézd, Kuruttyó, nézd ki jő

Látogatni téged?

Isten engem, oly alak,

Mint a feleséged.

Ő az, ő! az ártatlan férjhagyta nő.

Karján mosolyg nyájas barna csecsemő.

„Ez Kuruttyóivadék!”

Mond a kisded apja,

És a rajkót és a nőt

Kebelére kapja.

S vége nélkül, hossza nélkül pityereg.

Jókat kacag rajt a víg ujoncsereg.