LÓRA...!

Lóra, magyar, lóra! most ütött az óra,

Nem is óra ütött: vészharangot vernek:

Tűz van! ég a házad! a világ fellázadt:

Most kell talpon állni a magyar embernek.

Északról, keletről, délrül, naplementrül

Az egész szomszédság mind ellened zendül;

Akivel megosztád falatodnak felét,

Legelébb is az köt készakarva beléd.

Ezt a szép síkságot, ezt a dús alföldet,

Ménedet, gulyádat irigyelik tőled;

Elhagyják a köves terméketlen rossz tájt,

S a tiéden vágynak tenni ingyen-osztályt.

Mutasd meg azért is, hogy e puszta róna

Halálthozó lakhely másunnan-valóra;

Vize, levegője van neki vesztére:

Szívfájást kap tőle s mind elfoly a vére.