Lábaim

Mily vörösek, mint égő rubinok

És sárgák néha; harsogó topáz.

Hidegbe félve, kéken kéklenek

És a halál háttérben orgonáz.

A rémület most zöld opál-szoba,

Rohadt agyamban szűköl és gütyög

Fekte sávok közt a sárga hold

S kacag a zöldszemű Rém: a Bütyök.

Néha emelem, néha leteszem,

Néha leveszem, néha ráhúzom,

De többször leteszem, mint emelem

És többször rajthagyom, mint lehúzom.

Szegény, nehéz, bús lábak néha

Borzadva révedek felétek

Ha föllázadnátok egy éjjel

S amikor alszom: megfürdenétek.