LÁNG

Eldobtam egy gyufát, s legott

Hetyke lobogásba fogott,

Lábhegyre állt a kis nyulánk,

Hegyes sipkájú sárga láng,

Vígat nyújtózott, furcsa törpe,

Izgett-mozgott, előre, körbe,

Lengett, táncolt, a zöldbe mart,

Nyilván pompás tűzvészt akart,

Piros csodát, izzó leget,

Égő erdőt, kigyúlt eget;

De gőggel álltak fenn a fák,

És mosolygott minden virág,

Nem rezzent senki fel a vészre,

A száraz fű se vette észre,

S a lázas törpe láng lehűlt,

Elfáradt, és a földre ült,

Lobbant még egy-kettőt szegény,

S meghalt a moha szőnyegén.

Nem látta senki más, csak én.