Lángolni jöttem...

Lángolni jöttem én közétek,

Ti fázós lelkű emberek.

S míg öntüzem lassan eléget,

Elérem az örök telet!

Olvasztgatom a többieknek

Kérges szívéről a fagyot,

De szürke lelkek szürkesége

Megvesz és majdnem megfagyok!

Szerelmem tűzhányó hevével

Szórom a gyűlölet kövét,

Ó mert vakító lánggal égtem,

Azért vagyok most oly sötét!

Mint fáradt meteor, csavargom,

Termékenységet keresőn,

Vad vággyal hullok a kopárra,

Új életet esengve hőn!

Hiába itt minden melegség,

Kevés az örök tavasz itt,

Hogy jégszívekből, kőszívekből

Fakassza tündérálmait.

Úgy járok én e zord tömegben,

Mint napsugár a sarkokon,

Pólusain tenger közönynek

A fényt büszkén ragyogtatom:

Balvégzetem vak éjjelébe

Szívem ezer sugára száll;

Lobogjon lelkem, ha kilobban,

Legyen a vége: tűzhalál!