LÁTNOD KELLENE...

Látnod kellene: hogy’ hullok magamba,

e szeptemberben hogy’ bujok el.

Látnod kellene: hogy’ gyúl ki naponta

szivem az ősz szineivel.

Látnod kellene: hogy’ ér meg szememben

ezer fürt dús szőlő. S hogy ég’ ég

a váradi vörhenyes hegyeknek mellén

sok régi nyomunk egyre még.

Látnod kellene: hogy’ húz a Kőrös,

hogy’ úszom rajt: vérező madár.

Látnod kellene: hogy’ ködlik hörögve

szivemre a váradi határ.

Látnod kellene mind, amit látnak

szemeim, e befordult szemek.

Látnod kellene dolgokat, amelyek

szememben úgy fekszenek,

mint friss sir ölében a holt csecsemő,

mely bús nő ölébe fogant;

s miket dobogva zár le szemem fedele,

ez a súlyos fekete hant.