Laurához. [3]

Töltsük Laura! kedveinket;

múlnak napjaink.

Holnap tán már esteinket

fűzik sorsaink.

Nézd a’ rózsa, melly kertében

tegnap csillogott,

a’ kegyetlen dél’ hevében

már elhervadott.

Jer tehát a’ zöld mezőre,

üllyük a’ tavaszt,

kincset veszt, ki jobb üdőre

minden elhalaszt.