Láz

Időm rövid, egy lobbanás csak,

aztán örökre elenyész,

kihal szivemből eszme, érzés,

s kietlen éj lesz az egész.

Nem, nem - rohadni ismeretlen:

bősszé teszi nagy lelkemet,

vágyam, dicsőség s élet, élet...

Engedjetek, engedjetek!

Sietni kell! Munkára gyorsan!

Nincs késni percem, érezem,

oly messze még a hír babérja,

és oly rövid az életem.

Ma barna fürtöm, ámde holnap

meglátom rajta a deret,

az elmulás havát, mi elhív...

Engedjetek, engedjetek!

Sivár napom dologba töltöm,

s a hosszu éjet átirom.

Tollam rohan bús sejtelemtől,

látom az éjszakán sirom.

Miért kacagtok vídor ifjak

ott a vidám pohár megett?

Nem áll kezembe jól a kancsó...

Engedjetek, engedjetek!

Vígságotok úgysem vidít fel,

mert érezem, jön a halál.

S ott a nehéz tivornyagőzben

borzongva homlokomra száll.

Hogyan, mulás, üres feledtség

győz itt az emberész felett?

E gondolat majdnem megőrjít...

Engedjetek, engedjetek!

Ó, míg ti hangosan kacagtok,

árnyak beszélgetnek velem.

Nekem bukás, sötét kudarc az,

mi nektek édes győzelem.

Hiába csábit langyos éjen

rózsás lugas, dalos berek,

én elfutok sötét szobámba...

Engedjetek, engedjetek!

Szálljunk előre! Csak te légy itt,

álomvilágom istene.

Adj csókot e szomjú ajakra,

s az égbe röppenek vele.

Már int a lángoló dicsőség,

vezess: követlek reszketeg,

s így zúgjuk együtt a tömegnek:

Engedjetek, engedjetek!