Lázár föltámadása

Sötét gödör, mély, szűk koporsó

Feltörtem gyönge záradat,

Fonaladat, ó életorsó,

Tovább szövi e virradat.

Szívem, mely holt vizét a vérnek

Hiába várta, lám dobog,

Feszítik álmok és remények,

Igazságok és mámorok!

Lábam, mely megrogyott a harcban,

A holt sziklából ím kilép,

Szemem, amely lezárult lassan,

Köszönti e világ szinét.

Ó míly csodákra bukkanok ma,

Ujjam tapint, ajkam beszél,

Míly szédítő sorsomnak sodra,

Az élet ó be nagy, be mély!

Világtenger színén hajósok

Vagyunk mi, boldog emberek,

Miénk a holnap, mit a sors hoz,

Mindennap új remény dereng!

Csodák előtt ti vakon álltok,

Nem ráz meg boldog félelem,

Hogy láttok, éltek egy világot,

Mely újra pirkad most nekem!

Ittas szemekkel nézzetek föl

S csókoljátok meg a rögöt!

Íme: ez itt csak földi börtön

S az élet végtelen, örök!