LE VAGY TIPORVA...

Le vagy tiporva szív, el nem tiporva!

Korán volt kezdenük halotti torba,

Amért rajongsz, nem süllyedt még a porba.

Kifosztogattak és az éjbe löktek,

Sötétbe, titkon életemre törtek,

Hogy ne legyek unos terhükre többet.

De én szemébe néztem a halálnak,

Ott fájó sebeim gyönyörre válnak,

És vége nincs a rózsatüzü nyárnak.

És mikor azt hivék, hogy porba omlok,

Fölragyogott a büszke férfi-homlok,

S elmém, a fennszülött, az égbe rontott.

S midőn szivembe gyilkos tőrt ütének,

Fölhangzott ajkimon győzelmi ének;

Himnuszba tört a kín, zengett a lélek.

Mert amiről golyótok visszapattan,

Mitől gyilok lesurran: halhatatlan,

Örök sugár e töredék alakban.

Mindig gyülölte a nagyot a kisebb,

Alkotni kontár, de bosszúra frissebb,

Azért, bár átokért kiált e nyílt seb,

És bár méltó harag pirítja arcom,

Civódni nem fogok a közpiarcon,

Borostyán vár reám másféle harcon.

Úgy, úgy, szivem! Ne nézz a renyhe porba!

Az elsőkkel, amott a harci sorba,

Ott küzdj elöl, míg nem vagy eltiporva!