Lefelé menet

„Elváltozék...” Köntöse mint a hó.

Olyan szép, hogy már-már félelmetes, -

Mégis: a hegyen lakni Vele jó.

Maradni: örök fészket rakni volna jó.

De nem lehet. Már sápad a csoda,

Az út megint a völgybe lehalad,

Jézus a völgyben is Jézus marad,

De jaj nekünk!

Akik a völgybe Vele lemegyünk,

Megszabadított szemű hegy-lakók

Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.

Elfelejtjük az elsápadt csodát,

És lenn, a gomolygó völgyi borúban,

Az emberben, a szürke-szomorúban,

Nem látjuk többé az Isten fiát.

Testvérem, társam, embernek fia,

Igaz: a hegyen nem maradhatunk,

Igaz: a völgyben más az alakunk,

Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.

Botránkozásul vagyok neked én,

És botránkozásul vagy te nekem,

Mégis: legyen nekünk vigasztalás,

Legyen nekünk elég a kegyelem:

Hogy láttuk egymás fényes arculatját,

Hogy láttuk egymást Vele - a Hegyen.