LEGENDA [AZ ÚR-ZSIVÁNYRÓL]

Nagy, száraz testét föltaszítja,

Melyben beteg ingerek élnek,

Fajtája és lakája romlott

S hozsánnát zeng neki:

Ez a Férfiú, ez a szittya.

Így találta meg ez a nemzet

Mindig a maga megváltóját,

Így: vesztve önös hóbortokba

Felejtette magát

S élt mindig úgy, mint másnak tetszett.

Kár, kár, de talán kiheverjük:

Kihevertünk sok martalócot:

Van valami ebben a földben,

Mi mégis összeköt

S az úr-zsiványt majd együtt verjük.

Most áll, ágál, prüszköl, parancsol

S táborunk új, szedett és félénk

S hogy ez a Jövő, ő nem látja:

Óh, hályogos szemek,

Kikben a Mult lőréket pancsol.

Nagy, száraz testét föltaszítja

És ez a gémberedett ország,

Míg a maga erejéhez jut,

Egy csöppet hisz neki

S aztán - hólyag volt - fölhasítja.