Legszebb költészet

Nem akkor költök én legédesebbet,

Midőn kezemben izgatott koboz van,

Nem élvezem költői képzeletnek

Legszebb virágit hullámzó dalokban.

Csak vágy a dal, sejtés, mely vonva von

Feléd, feléd, bűvös, tündéri hon.

Patakcsa az, zokogva mely siet le,

Ha itt-ott egy virágot elragad bár

S fényt von reá az ég csalóka tükre.

Más boldogság az, más hon, melyre ő vár,

Míg meglelvén a tenger árjait

Nyugtot talál s felejti daljait.

Ah, megnyugodtam én is kebleden, hölgy.

Elhallgatott dalom. - Mit is zenegjen?

Amit csak sejte, mindaz most valót ölt, -

Mit szó nem bíra, bírom kedvesemben,

S keblére hajtva forró homlokom,

Legédesebb regéit hallgatom.