Ó, LÉGY ENYÉM!

Ó, légy enyém! Nem boldogíthat

Más férfi téged kívülem;

Mert írva áll engem szeretned,

Örülnöd és sírnod velem.

Magasra csap, merész az érzés,

Minden sugár szívembe gyűl,

S kiáltok önfeledve, büszkén:

Ki engem szeret, üdvezűl!

Ó, légy enyém! Borulj szivemre,

Mely tégedet remegve várt!

Tagadd meg az egész világot

A férfiért, ki föltalált!

Kövess a széditő magasba,

Amerre új utat török!

Lelkembe lelkedet lehelni

Lesz halhatatlan gyönyöröd.

Ó, légy enyém! Rég várok én rád,

Költő arája, fénylő kedvesem!

Ha mély szemedben elmerűlök,

Hegedni érzem mély sebem,

Szived mélységes rejtekében

Látom, hogy lelkem arca van,

Fönséges arcod tükörében

Nagyobbnak látom önmagam.

Ó, légy enyém! Amerre lelkem

Ragad, te is repülsz velem;

Hatalmas fényvilágba szállhatsz,

A semmiségbe nélkülem.

Dúsgazdag ország az, hová lépsz,

Álomból napja, fellege,

De álma ragyogó valóság,

Vértestet öltő szép rege.

Ó, légy enyém! Kísér örök nyár,

Amerre szabadon megyünk;

Az Istenek társul fogadtak,

Igérik: boldogok leszünk.

Lent egyre foly a dőre játék,

A léha küzdés, zűr beszéd,

Csupán mi érezzük magunkban

Éjszak nyugalmát, dél hevét.

Ó, légy enyém! Szivünkbe minden,

Mi vagyunk az egész világ:

Mi kívülünk él: csenevész az,

Sötét, kietlen pusztaság.

Mi itt nem él: el van temetve,

Jobb vala nem születnie;

Kivel szivünket meg nem osztók,

Az koldus, nincsen semmije.

Ó, légy enyém! Borulj szivemre, -

Légy angyalom és démonom.

És ha alanti létem unva

E testi börtönt elhagyom,

És az enyészet máglyafénye

Újjászülendő, fellobog;

Együtt leszünk, egymást ölelve,

Egymásba halva boldogok.