Légy szent, fiacskám!

Ember! – hívnak a száraz téli erdők,

hogy virágba borítsd a tar világot,

szikkadt ó kutak öble búg utánad,

hogy kristály-buzogású tiszta vízzel

töltsd meg őket: – ezért ma mély örömmel

hinned kell, hogy a kósza fellegek mind

biztosan kiszabott úton suhannak,

s minden lépted után nyomok maradnak.

Ismerd meg – fiam, ó – a fűbefekvő

ember békefödött, szelíd derűjét

nyisd ki már az aranykaput, amelynek

alján kék patakok zenéje zendül.

Minden bús madarat, szomorka bárányt

végy öledbe, becézz, étess, vigasztalj! –

Légy vidám, sugaras: légy szent, fiacskám!