Legyen még valami!

Oly édes, gazdag volt a nap,

Mint a málna s a méz

S bár régesrégen nyugta jött,

A nyughatatlan kis csapat

Pihenni mégse kész.

Állunk az erdészház előtt,

Kicsit tanácstalan,

Le kellene feküdni már:

Csak ez, mi hátra van.

Csak ez... Ámde szívünk szorul:

Mért ment le ez a nap?

Mikor jön vissza ez a nyár?

Oszlik az így összeszokott

Kicsiny testvér-csapat?

Körös-körül nő a homály,

A fenyves feketül -

Erőltetett a hangulat,

A csend ránknehezül.

S ekkor hirtelen kiszakad,

Hogy messze hallani,

Egy lány szívéből a sikoltás:

„Legyen még valami!”

Tudom, nem így volt, édes lányok,

Vagy mondjuk: nem így ép.

De engem már rég ez kísérget,

E kísértetibb kép.

Nevettünk akkor jólesőn

A furcsa mondaton,

S hogy nem tudtunk betelni semmikép

A lélekmézzel ama szép napon.

De most, de most, hogy feketül

Minden körös-körül,

S a csend lassan panasztalan

Szívemre nehezül,

S úgy érzem, nincsen hátra más:

Le kell feküdni már,

Elemlámpás fénykört nem ír,

Nem száll jánosbogár: - -

Szeretném, ha szívemből kiszakadna

Egy sikoltás, mit messze hallani:

Irgalmas Isten, napnyugta után is:

Legyen még valami!