Lelkem király...

Lelkem király és trónteremben ül.

Aranyos, kongó trónteremben, -

Bíborbaldachin alatt, - egyedül.

Lelkem király és trónteremben ül,

S a szomszédba, a királykisasszonyhoz

Nagynéha, álmokat küld - követül.

És néhanapján követet fogad,

A szomszédból, a királykisasszonytól:

Apródokat, - halkléptű álmokat.

És néhanapján messze-messze néz,

És fáj neki az üres trónterem,

És a fején a korona nehéz.

De néha jólesik a zord Magány,

S a sisaktalan, bús, fürtös fiú,

Kit hozzá küld a szent királyleány.

E Magány: önként vállalt és akart,

És mégis sorsszerű és kénytelen,

Mint egy Istentől rám övezett kard.

A király udvarmestere a csend,

Ajtónállói: dárdás csillagok,

S az ég az ágya, melyben elpihent.

A király magas trónteremben ül,

S a márványlépcsőn nem száll le soha,

Mert szomorú, de szép így, - egyedül.