Levél a györgyfalvi leánykonferenciáról

„Egy ifjúsági konferencián,

Reggel, korán,

A földön ülve,

Térdemre fektetve a Bibliám,

A Biblián

(Amíg szunnyadnak még a többiek)

Írom Magának ezt a levelet.

Hogy tudja:

Városunk határán e kis falucska

Most

Isten tanyája lett.

Zsoltárok szállnak, versek zengenek.

A Magasságos beszédeivel

Csordultig a szívünk,

S akarva-nem-akarva

Maga is itt imádkozik velünk,

Míg alacsony szemöldökfa alatt,

Kis ablakokon az ég benevet...”

Megkaptam és elolvastam mohón,

Nem egyszer ezt a kedves levelet,

Ezt a kedves,

Ezt a kemény erdélyi levelet.

És a sorok:

Apóbetűs asszonysorok

Úgy zengtek, mint a reformátorok,

Hajdan,

Üldöztetések irtó idején.

Valami nagy, végső népi remény

Izzott fel a sorok között ragyogva,

Valami múlhatatlanba-fogódzás:

„Tebenned bíztunk eleitől fogva!”

Én Istenem, tedd hát, ha teheted:

(Míg szunnyadnak,

Szunnyadnak a ránk bízott többiek)

Úgy írjuk mi is minden dolgainkat,

Mi: otthon-maradt pennaforgatók,

Mint az a lélek azt a levelet.

Olyan egyszerűn, olyan igazán,

Túl bölcselkedésen, politikán,

A puszta földön ülve,

Reggel, korán,

A térdünkre fektetett Biblián.