LÍDIÁRA

Lídia! mondsza, meddig

Kínozod sebhett Szibarist, a szerelem tüzével?

Híre, vagyonja fogyván,

Csúf, örök csúf lesz, s nevetik már sokan állapatját.

Szive szelid, de félénk,

Bár oroszlányt tart, s mutogat címere régisége.

Atyja vitéz sisakján

A nehéz vágást mikoron látja, poros fejének

Szálai borzadoznak:

Görbedett kardot sem akar, s párducokat viselni.

Énekelem nagy Árpád,

Vagy vitéz Mátyás koszorús Bajnokait, nem érti.

Fújom előtte, s buzgón

Fújom ébresztvén, magyaros tárogatómra sem hajt.

Sőt igen is megindúl;

Ím! minap hogy hangja fülét érte, legott elilla.

Így fut az őzfi, hallván

A vadász kürtjét, s ligetes völgybe magát levonja.