LILIHEZ

Jer, Lili! nézd, langyos szellők

Lengetik a ligetet,

S illatozó híves ernyők

Mérséklik a meleget.

Jer, e szép juharlugosnak

Dőljünk le árnyékára,

S míg a gerlicék búgdosnak,

Vigyázz lantom szavára.

Kedves gyermek! fakadoznak

Kellemeid bimbai,

Pihegnek már s dagadoznak

Melled hattyúhalmai.

Az ifjuság kellemei

Mosolyognak orcádon,

S az életnek örömei

Virítnak zöld pályádon.

Olyan vagy, mint egy szűz rózsa,

Mely még csak tavaszt látott,

Melyet csak harmatgyöngy mosa,

S csak lágy szellőkkel játszott.

Mint egy Zephyr, mely virágos

Ligetek közt lengedez,

Illatokkal él, s balzsamos

Violákon tévedez.

Gyönyörűség és vidámság

Folyja körül ösvényed,

Mert még a szűz ártatlanság

Oltárán ég tömjéned.

De ki ne térj ez ösvényből,

Melyen most rózsát szaggatsz;

Oh, vigyázz, mert az örvényből

Soha ki nem gázolhatsz.

Ha elveszted az erkölcsnek

Intéző fonalait,

Számtalan veszedelmeknek

Leled labyrinthjait.

El ne hagyd őrangyalodat,

Hív, szelíd erkölcsödet;

Nyújtsd néki gyenge karodat,

Hadd vezérljen tégedet.

Csak ő menti meg szemedet

Ezer könnyhullatástól,

Ő menti meg szépségedet

A kora hervadástól.

Ő intézget karjaival

Paphus virulmányain,

S béfedez hív szárnyaival

Az öröm hullámain.

Óh, ezer örvény és hinár

Fogja pályád majd körül!

De ha ésszel s erkölccsel jár,

Hidd el, egybe sem merül.

Ezek légyenek őrei,

Kedves gyermek, szívednek!

Így a hiúság tőrei

Meg soha nem ejthetnek.

Ezek ismértetik veled

A sziréni hangokat;

Ezek mutatják meg neked

A gaz csapodárokat.

Szíved kedves rokonfelét

Néked ezek választják,

S földi éltednek édenét

Karjai közt megadják:

Hol szelíd öröm s vidámság

Lelke fog ápolgatni,

S az aranykori boldogság

Angyala csókolgatni:

Addig is, míg homlokodon

Aranyüstök omladoz,

Akkor is, ha majd arcodon

A rózsaláng hervadoz.