LÍRA [2]

Mellemben piros szálon csüng a szívem,

mint orkeszterben a triangulum.

Gyermekkoromtól fogva őt becézem

s a bánatom dalára hangolom.

Ne üssetek rá kegyetlen doronggal,

mert piros szála gyenge: elszakad.

Hadd függjön ott a méla esti csendben,

míg rajt a bánat keresztülszalad.

És a világnak sajgó tengerében

majd fölcsendül belőle a dalom.

Az én dalom, az egy ember zenéje,

melyben fölsikolt a forradalom.

S milliók vészes, hangos rivalgását

én hadd kisérem csöndben: egyedül!

Hagyjátok élni önnön kis világom,

mely égi fénnyel szendén elvegyül.

Hagyjátok nékem szívem dobogását,

mert szent e szerszám hegyen s völgyeken!

Hagyjátok nékem vérem gyenge fürtjét,

a lírámat, ó, hagyjátok nekem!...