LIV. ÁMBÁR TÜZ, VIZ KÖZT VAN...

Ámbár tüz, viz közt van

Én búss szerelmem,

Igy bajt vivok kinos szivemmel;

Nyughatatlan tündér

És vak reménségem,

Mert habozik nagyon kétséggel;

De mégis szenved,

Bár heában eped,

Édes,

Kegyes,

Ékes,

Szép személyedért!

Tür és gyötrődik

Búsúl és törődik

Azért,

Mért?

Semmiért, szivedért.

Nincs sebhelye már sok

Számos fájdalminak,

Nincs már módja tovább élhessen;

Nincs szünetje tenger

Bokros bánatjinak,

Ennek vége hogyan lehessen;

Habár ez úgy lén,

Illy sorsban szegén

Bággyad,

Lankad

S árad

Végső könyveivel.

Gyilkos tyránna!

Ah, ki kivánna?

Igy bánsz,

Nem szánsz,

Mit hánsz szememre?

Ne bánjad, mint hattyú,

Ha végórám előtt,

Ha éneklek és igy kesergek,

Ha kinos és elszánt

Nagy affectusimtól

Desperálok s éppen elégek;

Isten! melly nehéz

Az arany, ha lesz réz,

Ha az

Igaz,

Mint gaz

Igy hal s megvettetik;

Ingyen halálra,

Illy sententiára

Szörnyen,

Könnyen

Igy itéltetik!

Ah miképp élsz,

S vallyon valld, hogy ha nem félsz

Az villámló igaz egektül?

Ha bár tüz vagy

S mint láng is igy emésztesz.

Az nyilas emésztő tüzektül?

Hány szivek átkoznak,

Éretted meghalnak,

Bérek,

Vérek

Néked

Nyájas áldozatok:

Mégis egyszer kérlek,

S utolszor nevezlek:

»Nagy sziv,

Légy hiv!«

Már nem szólhatok.