Lobogódísz

Fekete fenyőlobogók közt

Lobog egy hófehér:

Én vagyok az, - fehér ruhámba

Belemarkolt a szél.

Az Isten ezt a szirt-tetőt

Lobogódíszbe vonta,

Fennen lobognak zászlai:

Fekete-fehér pompa.

Zászlótestvérek, bús fenyők,

Rivalljon most az ének:

Egy roppant kéz utánam nyúlt

És kitűzött közétek.

Zászló vagyok zászlók között,

És feszülök a szélbe,

És nőni érzem magamat

Az időbe s a térbe.

S az időn túl s a teren túl

Az örökkévalóba,

Én, lélek, egyetlen való:

Az Isten lobogója.